Bár kisütne, mind fényesebben
Már a Nap élet-horizontomon.
Ám egyszer útitársra leltem,
Történetét muszáj elmondanom.

Ő megkérdezte: „Meddig" - „Vologdáig."-
„No, Vologdáig, rázós lesz odáig."

Bőröndöm tömve vodkásüvegekkel,
S fölajánlottam illendőn tehát:
„Ismerkedjünk meg, locsoljuk meg ezzel
torkunkat, s lássuk, ki bírja tovább!"

S ő szólt: „Vologdához érve leszállunk,
Vologda arra van - hol lenne másutt?"...

Ki dőlt ki előbb, nem emlékszem erre,
Csak arra: ő töltött, bólingatott,
Nyelvem megoldódott és egyszerre
Szidtam és sirattam valakit ott.

S ébredve: Vologdában voltam akkor,
Ha megölnél, sem tudom, pontosan hol.

S a bíróság fejemre rótta zordul
A törvénykönyv paragrafusát szépen,
Majd megnyugtattak: „Minden jóra fordul".
S leültettek, nem hagyva észretérnem.

S így Vologdában maradtam magam,
És Vologda - valahol arra van!..

Az ötvennyolcas paragrafust kaptam,
„Semmiség, maga fiatal még" - mondták.
Ó, ha tudom, kivel ittam, utaztam,
Az a dög sosem éri el Vologdát!

És ő most Vologdában él nyugodtan,
Én - Északon, s Észak - valahol ott van!

Sérelmeimre sűrű fátylat szőtt
Az idő, de most is úgy élek, akárha
Bilincses rab, s ha beledöglöm, előbb
Rá kell találnom a volt útitársra!

De ő most Vologdában él nyugodtan,
Én - Északon, s Észak - valahol ott van!.